Szóval van ez az el nem csókolt csók.
Pontosabban nincs, és mégis, éppen ezért
jobban van, mint bármi más jelen pillanatban körülöttem.
Legalábbis ezt kell feltételeznem,
mert nem igazán sikerül másra gondolnom.
Rád.
Hogy miért van ez?
Talán épp a csók el nem csókoltsága az oka.
Vagy az illatod, ami bevésődött az agyamba,
és bizonyos időközönként, teljesen váratlanul elborítja,
ami elég felkészületlenül ér,
és csavarja az orromat,
és nedvességet facsar a szemem belső sarkába,
csak úgy
minden előzetes figyelmeztetés nélkül.
Nem írok neked,
nem kereslek meg,
nem mondom el, hogy rád gondolok,
mert amúgy is azon igyekszem,
hogy meggyőzően ne gondoljak rád.
Meg nem történt dolgokból van köztünk ez a valami,
és ezek a nemek,
a lehetőségek valahogy most valóságosabbnak tűnnek,
mint a papírköteg a könyököm alatt,
a pohár víz mellettem,
vagy az enyhe esős virágillat, amit olykor-olykor behoz a szél.
A meg nem történt dolgok
valahogy összegyúrták a lelkemet a tiéddel,
és egyelőre nem tudom,
hogy csak te vitted el az enyém egy részét magaddal,
és ezért érzem magam ilyen furcsán,
vagy közben a tiéd egy része is nálam van.
Tele van a fejem veled.
Tele van a fejem
ezekkel a  testet öltő szellemekkel.
Minél inkább nem léteznek,
annál nehezebb szabadulni tőlük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.