Lehet, hogy egyszer meggondolatlanul megátkoztam saját magamat.

Néhány évvel ezelőtt történt. Ő, akibe szerelmes voltam, épp úgy gondolta, pillanatnyilag nem alkalmas rá, hogy velem legyen. Azt mondta, szeret, és én vagyok neki az Igazi, de mégsem képes arra, hogy folytassa. Még azt is hozzátette, hogy nem kérheti, hogy várjak rá, hiszen fogalma sincs, meddig fog tartani.

Én akkor nem sokat gondolkoztam. Nem számít, mert én őt szeretem, és nem is fogok mást, mondtam.

Végül mégis együtt lettünk, és rossz volt, nagyon rossz. Már nem szerettem őt. De mást sem szerettem sokáig, úgy, szerelmesen, ahogy őt.

Lehet, hogy akkor megátkoztam magam? Lehet ekkora ereje a kimondott szavaknak?

Az embereknek egészen mást jelentenek a szavak.

Vannak, akiknél csak egy adott pillanatban jelentik a valóságot, és a pillanat elmúltával elmúlik a valóságosság is.

Mások kedvükre formálják, csavarják a valóságot a szavakkal.

És vannak, akiknek a szavak fontosak, akár a valóságnál is fontosabbak. Akik ha kimondanak valamit,  tudják, hogy eztán felelősséget is fognak vállalni érte. Hogy annak már úgy kell lennie. Még akkor is, ha idővel megváltoznak a körülmények.

Vajon hogyan oldozhatom fel magam a saját átkom alól?

Lehet, hogy nincs más megoldás: fognom kell azt a gyűrűt, amit akkor tőle kaptam, visszavinni a vulkánhoz, ahol odaadta, és beledobni, egészen a föld gyomrába, hogy elveszítse fölöttem a hatalmát?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.